Hét alkalommal látható Debrecenben a Rokonok-előadás
Vendégjáték-meghívásnak eleget téve november 25 és december 5 között összesen hét alkalommal játssza Rokonok című produkcióját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. A Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész által rendezett előadás díszbemutatójára a társulat fennállásának hatvanadik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat alkalmával került sor 2013 októberében.
Az elmúlt évad nagysikerű előadása a tavalyi évadban, bérletszünetben már egyszer vendégszerepelt a cívisváros színházában. A két intézmény közötti bérletcsere-megállapodás értelmében a szatmári színház vendégjáték-sorozatát a debreceniek a jövő naptári év elején viszonozzák, amikor is hat előadás erejéig elhozzák Szatmárnémetibe a Rusznyák Gábor által színpadra vitt Bulgakov: Mester és Margarita című produkciójukat. Szintén az említett együttműködés értelmében láthatta a szatmári közönség 2014 októberének végén a Gemza Péter rendezte Iokaszté királyné című debreceni előadást.
A Rokonok a mi korunkról szól, még akkor is, ha a nyelv, amit beszélnek, a viszonyok, amelyeket megjelenítenek a húszas-harmincas évek világát idézik. Hihetetlenül aktuális mű: ha fellapozunk egy tetszőlegesen választott újságot, két-három olyan hírt biztosan találunk benne, amely alapja akár a móriczi történetből is származhatna. A Babarczy László által színpadra írt darab lemond a korábban általánosan elterjedt szövegváltozatok kegyességéről: a Móricz által a kor színházi ízlése szerint dramatizált változat helyett a regényhez fordul, annak szigorát, kérlelhetelenségét és éleslátását idézi fel újra. Nem oldódik fel a zsánerek vagy a komikus ellenpontozás kiaknázásában, hanem - akárcsak a regény - őszinte „tragédiát" alkot. A puszta komikum helyét átveszi az irónia, a zsánerszerű jellemformálás helyét pedig a szó jó értelmében vett, kérlelhetetlen realizmus, ezen keresztül pedig a jól érezhető valóság-reflexió.
Ha a polgármestert vagy Kardicsot látjuk, nem pusztán sztereotipiákra gondolunk. Nem a nagytőke, a bankár, a politikus sematizált mumusait látjuk magunk előtt, hanem kortárs valóságunkat, amit a korhű díszlet és jelmez nem elfed, hanem éppenséggel aláhúz és kiemel - bizonyítva, hogy a mű keletkezése óta eltelt száz esztendő alatt társadalmunk képtelen volt túllépni legnagyobb problémáin. Úgy érezzük, ismerősek ezek az emberek. És valóban: találkoztunk már velük képernyőn, újságok címoldalain, rosszabb esetben személyesen is. Ilyenkor pedig egy kicsit Kopjássnak érezhettük magunkat. Ebben az értelemben Babarczy átirata és rendezése nem is elsősorban a rokonok, a nepotizmus, a korrupció témájáról szól, hanem - a rendező szavait idézve - a „szüzekről". Azokról a fiatal-középkorúakról, akik hirtelen - váratlanul és készületlenül - a „dörzsöltek" világában találják magukat. Egy olyan világban, amelyben az estélyek a pénteki városházi gyűlések miatt vannak csütörtökön, ahol az interjúkat láttamoztatni kell, ahol az igazságnak csak a jog egyre szűkülő keretei között lehet helye...
